Meghalt a legendás rádiós, aki szóra bírta a Nagy Imrét bitófára küldő bírót
Borenich Péter, aki emlékezetes életművet hagyott maga után, 84 éves volt.
Borenich Péter, aki emlékezetes életművet hagyott maga után, 84 éves volt.
Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: az idealista Nagy Imre, akiből előbb a sztálinizmus másodvonalbeli végrehajtója, majd a magyar szabadság mártírja lett.
A polgár, ha van benne életösztön, akkor tudja, hogy Orbán Balázs, és pláne Orbán Viktor nagyon is tudatosan járt és jár el. Ezek nem hibák, ez maga a rendszer. A múltat úgy hajlítani, hogy az a fennállót igazolja. A múltból bármi áron bármit a jelen érdekeihez lehet csiszolni. „Lépésről lépésre” jutottunk ide 1956 kapcsán is. Vélemény.
A számára oly fontos agrárreformok miatt rendszerint paraszti hátterűnek tartott Nagy Imréről még a legközelebbi barátai sem feltételezték, hogy valaha is vezető politikus válhat belőle. A történelem kereke azonban úgy fordult, hogy magyar miniszterelnök lett, ráadásul kétszer is. Hogyan jutott el a haláláig kommunista Nagy Imre a párt mindenhatóságától az azzal való szembefordulásig? Hősök vagy gonosztevők című sorozatunk újabb része.
A miniszterelnök politikai igazgatója tételesen megtagadta azt, amit Nagy Imre újratemetésén mondott főnöke, Orbán Viktor. Riba István elemzése.
Minden útja gyerekkori száműzetése helyszínére, Snagovba vezette vissza a múlt héten elhunyt evangélikus lelkészt, Donáth Lászlót, az 1994 és 2010 közötti országgyűlési képviselőt.
A magyar politikai közgondolkodásnak legalábbis 1848 óta részét képezi a messianisztikus csodavárás és azóta szilárdan tartja magát az az álláspont, hogy a bajból csak egy erős, karizmatikus vezető képes kivezetni a nemzetet. Most a politikába villámsebességgel berobbant Magyar Péterrel kapcsolatban kerültek elő hasonló gondolatok a közbeszédben. De mire mentünk az elmúlt szűk 200 évben az olyan vezetőkkel, akik a történelem egy bizonyos pontján elég erősnek és határozottnak mutatták magukat ahhoz, hogy elnyerjék a köz bizalmát?
A történelmi párhuzamokkal ugyan óvatosan kell bánni, ám a Putyin–Orbán találkozóról a világhálón keringő felvétel felidéz egy 1956-os pálfordulást, amikor is a nagyorosz birodalom igézetében élő szovjet vezetők Kádár Jánosban találták meg a számukra legmegfelelőbb embert.
“Ma 32 éve...” – posztolt büszkén a Facebookon a párt és frakciója. Talán meg se próbálták kivonni a 2023-ból az 1989-et, vélhetően egyszerűen átmásolták a 2021-es hasonló posztjuk szövegét. 2019-ben még sikerült eltalálni a 30 évet, mondjuk az könnyebb, mert kerek szám.
1956 örökségét, 1989 közmegegyezését építette le szisztematikusan a miniszterelnök, a néhai szépreményű fiatalember, írja szerzőnk. Vélemény.
Barátjáról és küzdőtársáról, a múlt héten elhunyt Mécs Imréről a személyes emlékein túlmutató írását Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet Alapítvány kuratóriumi elnöke a HVG felkérésére fogalmazta meg.
Orbán Viktor szerint 1956-ban nem azért harcoltak a szabadságharcosok, hogy legyőzzék a Szovjetuniót, hanem hogy béketárgyalást kényszerítsenek ki. Ungváry Krisztián történész azonban ezt az állítást cáfolja: szerinte a békéről, fegyverszünetről az agresszornak esze ágában sem volt tárgyalni, és ez ma, Putyin ukrajnai háborújának esetében sincs másképp.
Radoslaw Sikorski szerint Orbánnak nem azt tanították Soros György pénzén Oxfordban, amit ma képvisel.
Történelmi rejtélynek eredt a nyomába Medgyesi Konstantin történész az állambiztonsági levéltár online folyóiratának friss számában.
Emigrálása után 31 évvel, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor „illetlenül” hosszú, ám annál figyelemreméltóbb sírbeszéddel tért vissza, s köszönt be ismét a magyar nyilvánosságba a múlt héten, 97. évében Párizsban elhunyt Méray Tibor.
Miért drámába való Kádár János alakja, miért könnyebb a mai diktátoroknak, hogyan lehet egy szent cél érdekében gyilkolni, miért gyengék a mai „felvilágosulatlan monarchiák”? – erről beszél új drámakötete apropóján az író.
A Kossuth tér átépítéséért felelős Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerint túl szűk volt a hely a szobornak a Vértanúk terén.
Sokan tiszteletüket tették a Jászai Mari téren.
A miniszterelnök feleségével látogatott el a temetőbe.
Jánosi Katalin harminc évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy lesz egy új önkényuralom Magyarországon. A Nagy Imre Alapítvány kurátora a hvg.hu kérésére visszaemlékezik, mi történt az újratemetéskor, amit ő nem is hív újratemetésnek. A Hősök terén összegyűlt tömeg emelkedett némasága, a nemzet lelkiismeretének hangjai, a gyász és a tisztelet nagy emberi kárpótlást nyújtottak neki 1989. június 16-án. De – veti fel – talán mégsem Orbán Viktorra kellett volna bízni a feladatot, hogy szóljon az összegyűltekhez. Elmondja azt is, mi bántotta igazán abban a beszédben.